Tanácsadói szerződések kapcsán gyanúsították Hunvald Györgyöt és Gál Györgyöt.
2010. január 18. 13:13
p
0
0
15
Mentés
Gál, a kerület gazdasági bizottságának volt elnöke arra kérte Hunvaldot, hogy a barátnőjével úgy kössenek munkaszerződést, hogy dolgoznia ne kelljen, csak fizetést kapjon. Hunvald a gyanú szerint 2008. március 01-jétől 2010. november 30-ig megbízási szerződést kötött Gál barátnőjével, havi 300 ezer forintos díjazással. Hunvald 2008 decemberéig minden hónapban valótlan teljesítési igazolást állított ki, egészen Gál György 2008. novemberi előzetes letartóztatásáig. 2009-től a nő már pénzt sem kapott.
Czibula Csaba, volt erzsébetvárosi képviselő 2007 elején arra kérte Hunvald Györgyöt, hogy a volt feleségével kössön hasonló fiktív szerződést. Czibula felesége 2007-ben és 2008-ban is érvényes szerződést kapott, amivel havi bruttó 140 ezer forinthoz jutott, szintén 2008 végéig.
Hunvald Györgyöt ezért a korábbi gyanúsításokon felül 2 rendbeli jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítással gyanúsítják. Hunvald nem tett vallomást, és panasszal sem élt a gyanúsítás ellen, Gál azonban panaszt tett, melyet az ügyészség elutasított, és a vallomást is megtagadta.
A francia elnök szerint a második világháború óta nem volt akkora veszély, mint ami most fenyeget.
p
0
6
40
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 15 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Faló
2010. január 19. 03:58
"Nőket pénzelt Hunvald" - a fene se gondolná, hogy ezek a savanyú jóska maszoposok milyen nagy kaszanovák. Ott vannak mingyá a Kovács Kaszanova László galandjai... pardon: kalandjai.
Ez az embertipus mindent pénzért akar megkapni.